Szabó Zoltán: Művészetek völgye a Cserhátban – kozárdi képek 2004

Kicsiny falu. Keskeny utca.

Sok jó ember fér el rajta.

Muzsika és vidám ének.

Régi fotók, festett képek.

Táncos lábak, cserfes szájak.

Szellő fútta zöld faágak.

Palóc mese, díszes ruha.

Kézimunkák és áruda.

Szépen szóló lant, hegedű.

A nóta itt nem keserű.

Mosolyognak a szép lányok.

Nem kis öröm nézni rájok.

A kondérban birkapörkölt.

Cefrét hozzá! Jó hideg sört.

Barátkozunk, ismerkedünk.

Dalainkba feledkezünk.

Szóljon a vers, és hirdesse!

Kozárd hírét vigye messze.

Ez hazája a Békének.

Kóbor lelkek itt elférnek.

Nem ereszt el ez a varázs.

Minden szívben ott a parázs.

Amit tudunk ide hozunk.

Jövő nyáron találkozunk.

Dorogi Ferenc: Kis Falu

Kis falu, alig kétszáz fős,

háborgó tengerbe fúlhat.

Hol egy hajó, hol szárazföld.

Ahova végül eljuthat?

A vezérhajó már távol,

kicsikre az már nem figyel.

A harács, az a nagy álom,

ami egy vezért érdekel.

Kis falu most ellenáll, már

megrázza közöny bilincsét,

ősi értékeit, múltját

éleszti, s hozzá jelenét.

Kemény munka ellenszélben,

de van erő és akarat,

mellé kitartás is legyen,

és eredmény a kis falunak.

Dorogi Ferenc: Egy a cél.

Egy időben ragyogott a föld,

Kozárdon is és Gödöllőn.

Mindkettő célja ugyanaz,

Hogy életben maradjanak.

Kozárd, a kicsi, kétszáz fős,

Gödöllő nagyobb, tehetős.

Mindkettő szenved eleget,

Földre kényszerít’nék őket.

Mégis kemények és állnak

szűkebb hazájukért, bátran.

Sok az a kincs ami még rejtve,

Felfedve már értéket teremt.